Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy vadászélményeimet megörökítem és megosztom másokkal is. A végső lökést életem első disznójának elejtése adta meg.

Körülbelül 2 éve csatlakoztam a vadászok táborához, ez idő alatt több tucat lesvadászaton vettem részt az ország különböző pontjain, vaddisznót azonban egészen 2016. március 24. napjáig nem sikerült elejtenem. 

A nevezetes napon - Rétság mellett - 18:00 órakor ültem fel a lesre, kilátással egy kukoricával felszórt szóróra.  

Ahogyan egyre jobban sötétedett megindult a mozgás az erdőben. Nem kellett sokat várni. Negyed 9 körül a les előtt jobbra egyre hangosabb ropogást, csörtetést lehetett hallani. Elfogott a vadászláz. Egyértelműen disznók közeledtek. A szél jó volt, egyre közeledtek a szóró felé. Csendben ültem, amikor megérkeztek. Hatalmas csámcsogásba kezdtek. Kezem lábam remegett. 8-9 süldő volt a szórón. Lassan felemeltem a fegyvert, felkészültem a lövésre. Egy pillanatra felvillantottam a fegyverlámpát. A disznók meredten állat. Elsütöttem a fegyvert. Éreztem, hogy nem sikerült igazán a lövés. Nem feküdt disznó a szórón, viszont biztos voltam benne, hogy találat volt. 20 percet vártam, majd lementem megnézni a rálövés helyét. két tenyérnyi vért találtam és egy jól kivehető vérnyomot ami az erdő sűrűjébe vezetett. Felhívtam Feri bácsit, a vadőrt, akivel fél óra múlva kezdtük meg az utánkeresést. Egy órát mentünk a vérnyomon a sűrűben, mire végre megpillantottuk a disznót. 25-30 méterre előttünk kimerülten állt egy fa mellett. Felemeltem a fegyvert és megadtam neki a kegyelemlövést.

Sajnos az első lövés valóban lecsúszott. Tüdőlövés lett, de a kitartó utánkeresés követően megtaláltuk a sebzett vadat.

Összességében óriási élmény volt az első disznó elejtése, de a sebzés miatt azért némi keserűség is vegyült az élmények közé. Legközelebb jobban kell koncentrálnom.